Anya vagyok, nagymama, teremtő nő és közösség-álmodó.
Amikor először olvastam Anasztázáiról, ültettünk egy kis cédrust. A gyerekek felnőttek, a fa már az égig ér, de nincs nap, hogy ne csodálnám meg.
Egy láthatatlan ritmussal mindig visszatérek fő motívumaimhoz – család, föld, táplálás, gyógymódok – a női teremtés legmélyebb forrásai és boldogsága számomra, melytől nem is vágyom elszakadni. Hálát érzek ahogy megérkezik valami rajtam keresztül egy hatalmasabb erőből, s ekkor tudom, hogy dolgom van vele.
Az anya minőség soha nem múlik el belőlünk szerintem, a közösségformáló női erő pedig az egész világot összetartja. Ez a gondolat mozgat, így a gyerekek kirepülése után is inspirálva és aktívan telnek napjaim. Persze minden hullámokban érkezik, de egyre nagyobb ereje van. Ha a teremtő áramlásba bele merjük engedni magunkat a családi formák változásaitól függetlenül, nem fogunk többre vágyni.
Mindenben ösztönösen érzem és keresem a közösséget és az összetartozást, lehet ez egy teázás, nagycsaládi étkezés, kerti munka, női kör vagy anyajóga. A Földdel kapcsolódva az ásványok, növények és állatok világának közössége is tanít, közöttük kint lenni mindig befelé vezető út is egyben, ahol megszűnik az idő.
Mindig tanulok – most épp csendet, új mozdulatokat, a lábnyomom csökkentését. Rengeteg Mester van most jelen egyszerre a Földön, de e tiszta forrás mellett a családom a legnagyobb tanítóm.
Úgy gondolom, hogy szeretve felnövelt gyermekeinkkel a legnagyobbat adhatjuk a világnak – Ők viszik át a tudást, nagy a felelősségük.
Hálás vagyok Loren lányomnak, hogy életre álmodja Nadival ezt a csendes női csodát, mert hiszem, hogy női közösségeink energiájából méltán merítkezhet a Föld is.
