Gáborjáni Réka

Méhcsendülés

Egy órányi mélymerülés méhünk barlangjába.
A Csendben Nő előadás sorozat lezárásaként Gáborjáni Réka kísérésével egy Méh Nidra gyakorlásra invitálunk. Egy pár szó, majd egy pár perces ráhangolódó, lazításra invitáló mozdulat, rövid jóga gyakorlás után egy mélyebb Nidra következik, mely során nemcsak fekszünk, de hallgatunk. Hallgatózunk, hogy önmagunk elfogadása által megnyílhassunk a méhünk kelyhéből csurranó-cseppenő nektárra, termékenységünk és kreativitásunk finom párlatára.
Túl gyakran agyalunk, túl sokat kérünk, túl gyorsan beszélünk. Túl keveset érzünk, túl ritkán élvezzük az egyszerűt, túl felszínesen hallgatózunk.
Ezekben a különleges terheltséggel induló, új “20-as években” vajon mit súg és búg a bennünk rejlő bölcsesség? Mire hív? Merre a tovább? Milyen az az ősi, mégis személyre szabottan mindig megújuló mese, vagy mítosz, mely megszületni, kimondódni vágyódik?
Bár nagy kérdéseink mindig vannak, mégis: ebben a rövid, mégis mélyre ható Nidrában nem keresünk semmit, hanem megpihenünk. Így talán a bennünk élő, bársonyos, termékeny tér is megérinthet végre minket.

✳︎ ✳︎ ✳︎

30 éve jógázom, 25 éve tanítok és 18 éve foglalkozom nőkkel – persze még régebb óta magammal. Életemben hullámszerűen váltakoztak férfiasabb és nőiesebb periódusok, mindez saját természetem megismerésének irányába vezetett. Most is egy bizonyos ponton állok abban az áramban, amit Életnek is hívunk, és egyre jobban tudom élvezni azt, hogy – jó pillanataimban – az árammal eggyé válva nem akarok akarni.
Női jóga és ajurvéda tanár is vagyok, vagyis a kifejezetten a női testre szabott, testtudatos és finom testérzékelésekre fókuszált mozgásóra (jóga) lelkesít!
Hosszú évek óta kutatom, mind magamban, mind külső forrásokban azokat az elfeledett női tanításokat, praktikákat, amikkel a nők évezredek óta erőben és egészségben tartották magukat.
Emellett az egyik legtapasztaltabb, szenior Kismamajóga oktatóként több oktatóképzés résztvevője is vagyok. Dúláskodtam hosszú évekig, és folyamatosan tartok testfókuszú szülésre felkészítő, ún. JógaSzülés™ tanfolyamokat (melynek kidolgozója vagyok), illetve kismamajóga órákat. A mai napig a kismamáktól tanulom a legnagyobb alázatot a női lét szakralitásával és a szellemi minőség hétköznapi, testben való megtapasztalásával kapcsolatosan: nagyon sokat kapok tőlük.