Kiss Verus

Én és a hegmesém: hogy lehet egy császármetszés pokoli vagy csodás élmény?

Kiss Verus vagyok, a Császárvonal projekt ötletgazdája, a Császárvonal mobilapplikáció egyik alkotója, egészségügyi újságíró, dúla, 3 gyermekes édesanya, feleség, a Hegmesék könyv és projekt kreatív vezetője, megálmodója. Három éve dolgozom császárral szült anyákkal, egy sajátélményből táplálkozó szerelemprojekt kreatív vezetőjeként. Ezernyi szüléstörténettel találkoztam, így ugyanennyi megéléssel is, s bizton állíthatom, nincs két egyforma köztük. Az anyákkal zajló segítő munkám és saját császármetszéssel kapcsolatos megéléseim okán azonban már kirajzolódott előttem egy tanulságos érzelemszövet arról, hogy mitől is lehet szép, vagy épp traumatikus egy hasi szülés. Ezen tapasztalatok izgalmas tanulságokkal szolgálhatnak a leendő édesanyáknak ugyanúgy, mint a már szült anyatársaknak, s a szülés körüli segítő szakembereknek is.
Mivel már 40% felett van itthon a császármetszések aránya – ami így a WHO által javasolt és szükséges 10-15%-ot jóval meghaladja, igen szerteágazó okokból -, itthon mára majd’ minden harmadik baba hasi úton születik meg, vagyis nincs olyan család, amely ne lenne érintett. Szeretném, ha mind többen megértenék, minden heg mögött egy emberi történet van, és hogy ítélkezés helyett érdemes egymás megéléseit megismerni, kutatni, egymást erősíteni, támogatni. Az erős nők egymást felemelik, függetlenül a szülés módjától, s nem bagatellizálják el a másik érzéseit. Szimpátia helyett empátiát szeretnék hozni közénk ebbe a tabukkal, stigmákkal övezett témába.